Állati küldetés
Hogy minden állat tiszta, biztonságos és méltó környezetben élhessen.
A Kärcher hisz abban, hogy minden állat méltó életteret érdemel az emberek által épített környezetben, ezért indította útjára új, társadalmi felelősségvállalási programját.
Állati küldetés
Minden állat megérdemli a tiszta, biztonságos és méltó életteret. Ezért indította el a Kärcher 2025-ben társadalmi felelősségvállalási programját, amely az állatok életkörülményeinek javítását tűzte ki célul. A kezdeményezés két területre fókuszál: egyrészt a menhelyeken élő állatok mindennapjainak javítására, másrészt az állatkertekben élő állatok számára higiénikus, jól karbantartott környezet biztosítására.
Tisza Menhely projekt
A Tiszta Menhely projekt a Kärcher „Állati küldetés” elnevezésű társadalmi felelősségvállalási programjának első lépése, amelynek célja a menhelyen élő állatok életminőségének javítása, egy tisztább, biztonságosabb és egészségesebb környezet megteremtésével.
A 2025. november 21-től egészen december 7-ig tartó közönségszavazás dönt arról, mely három állatmenhely nyeri el a Karcher Hungária által biztosított fejenként bruttó 750.000 forint értékű Kärcher támogatást, amelyből a számukra leghasznosabb tisztítóeszközöket választhatják ki. A Kärcher gépei nemcsak a menhelyi dolgozók mindennapi munkáját könnyítik meg, hanem hozzájárulnak az ott élő állatok komfortjához és jólétéhez is.
A szavazáson résztvevő menhelyek:
Noé Állatotthon
A projekt fővédnöke a Noé Állatotthon Alapítvány, amely szakértelmével és tapasztalatával támogatja a közös cél megvalósítását. A menhelyek kijelölése az Alapítvány hozzáértésére támaszkodva, egy közösen felállított kritériumrendszer alapján történt.
A kiválasztott állatmenhelyek:
- működési engedéllyel rendelkező, legalább 5 éve bejegyzett, regisztrált menhelyek
- tevékenységük átlátható
- aktív, gyors és együttműködő kommunikáció jellemzi őket
- több éve működnek, és tesznek aktívan az állatvédelemért
- egyenlő esélyekkel bírnak, a social media-t tekintve hasonló követőszámmal bírnak,
- az ország különböző régióiból érkeznek (de azt sem zárjuk ki, hogy egy régióból több menhely is bekerüljön)
- fő profiljuk a kedvtelésből tartott állatok (kutya, cica) mentése
- nem kiugró ismertséggel bíró, inkább közepes méretű menhelyek
Noé Állatotthon x Kärcher
Az együttműködés keretében 2025 októberében a Noé Állatotthonban önkéntes munkában teljes körű tisztítást végeztek a Kärcher munkatársai, ezzel is bemutatva, miként lehet hatékonyabbá és fenntarthatóbbá tenni a menhelyek tisztítását.